Chapter; 9th

Drága, imádott olvasóim!
Meghoztam a kilencedik részt. Remélem tetszeni fog, és nem gondoljátok azt, hogy elsiettem, mert meg fogjátok látni, hogy ez nem így van. Örülnék, ha kicsit több komit kapnék! Ne értsétek félre nem vagyok komment vadász, csak érdekel a véleményetek. Ha tetszik a történet bátran iratkozz fel. Ha bármilyen kérdésetek van, azt a Facebook csoport- ban, vagy az Ask.fm oldalamra küldjétek. :) Na nem húznám tovább az időt! Jó olvasást!
U.I.: Minden drága olvasómnak nagyon boldog, sikerekben gazdag új évet kívánok! És állatira örülök az új olvasóknak! *o*

Harry Styles:

Néha fogalmam sincs, hogy Gwen-nek mi a baja. Az egyik pillanatba, még beszélgetünk és nevetünk, a másikba pedig leordítja a fejem, és sértődötten elrohan. És most itt állok a szakadó hóban, bűntudattal a semmi miatt. Nem hiszem, hogy olyat mondtam, amin ennyire meg kellett volna sértődnie. Hiszen ő kezdte. Én csak egy ajánlatot tettem neki.
Idegesen nyitottam be a házba. Kabátomat a fogasra akasztottam, cipőmet letéptem magamról és az emeletre rohantam. Illedelmesen bekopogtam. Miután nem kaptam semmilyen választ benyitottam. Illetve csak akartam, mivel az ajtó zárva volt. Újra kopogni kezdtem, de válasz most se érkezett.
- Gwen engedj be! - mondtam hangosan. Fogalmam sem volt arról, hogy most egyszerűen csak nem akar velem beszélni, vagy pedig valami őrültséget csinál. Ököllel kezdtem ütni az ajtót. - Engedj be, vagy beszakítom! - kiáltottam. Mivel választ most se kaptam, kicsit hátraléptem, majd egyenesen az ajtónak rohantam. Fájdalmasan kaptam a vállamhoz, majd újra megismételtem. Ezúttal bejutottam a szobába.
Gwen az ágyán ült és döbbent fejjel nézett rám.
- Jól vagy? - kérdeztem a karomat simogatva.Gwen eltátott szájjal, vörösre sírt szemmel figyelt.
- Mekkora barom vagy már? - ordította, közben felkelt az ágyról. - Most azonnal rendbe hozod az a kicseszett ajtót!
Ajkamba haraptam, majd elnevettem magam. - Ennyi? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Gwen elmosolyodott, majd közelebb lépett hozzám.
- Nem. Ezt ajándékba szántam - mondta csillogó szemekkel. Szinte reagálni se tudtam, azonnal arcomon éreztem apró tenyerét. Amilyen kicsi, olyan erőset tud ütni. Felszisszenve kaptam az arcomhoz, ami bepirosodott.
- Megvesztél? - kérdeztem.
- Megérdemelted! - csípőre tett kézzel nézett fel rám. Te jó ég! Most még kisebbnek láttam őt, mint eddig. Ő csak egy apró, törékeny lány, én meg úgy viselkedek vele, mint egy igazi pöcs, mikor inkább meg kéne védenem.
- Igazad van - hajtottam le a fejem, ezzel teljesen megadtam magamat. - Sajnálom.
- Igazán leszarom a hülye sajnálkozásodat. Javítsd meg! - fagyos tekintettel biccentett az ajtó felé, ami összetörve hevert a sötétkék szőnyegen. - Csak ügyesen - vigyorgott, majd menni készült, mire megfogtam a karját és visszarántottam.
- Fogalmam sincs, hogy mi a szar bajod van. Bocsánatot kértem, pedig semmit sem csináltam, az ajtót meg leszarom. Veszek másik, ha ez így megfelel. De azt legalább elmondod, hogy miért viselkedsz úgy, mint egy hülye picsa? - hangom elmélyült, és egyre jobban szorítottam Gwen karját, aki sziszegni kezdett. Akár egy kígyó.
- Engedj el - suttogta, mire elmosolyodtam. Közelebb rántottam magamhoz. Haját hátratűrtem és a fülébe suttogtam.
- Kérj bocsánatot, amiért egy kis ribanc vagy - búgtam, mire Gwen megfeszült. Kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Nem vagyok ribanc - emelte fel a hangját. Mielőtt még pofon vágott volna lefogtam mind a két kezét.
- Akkor bizonyítsd be - mosolyogtam le rá. Ami azt illeti, Gwen nagyon kicsi. Körülbelül a mellkasomig érhet. Pici, cuki és amikor ideges szemmel is képes ölni. Mint egy ördög, angyal bőrben. - Kérj bocsánatot!
- Nem! - arcvonásai megkeményedtek.
- Kérj bocsánatot! - ismételem kicsit hangosabban.
- Nem!
- Gyerünk Gwen! Kérj bocsánatot!
- Nem! Nem! Nem! Hagyj békén! - hangja hisztérikussá változott. Kirántotta kezeit az enyém közül és csapkodni kezdett. - Gyűlöllek! - sikította. Döbbentem figyeltem Gwen őrjöngését.
- Állj le - kaptam el a derekát és magamhoz rántottam. Ölembe vettem és leültem vele a földre. Szorosan átöleltem, addig, míg abba nem hagyja a rángatózást. - Nyugodj meg - suttogtam . Kezeit hajamba vezette és lágyan meghúzta pár tincsem.
- Sajnálom - nézett rám könnyes szemmel. - Én csak... csak...
- Semmi baj - simítottam végig a hátán.
- Nagyon hiányzik - nehezen vett levegőt, és egyre jobban szorított magához.
- Kicsoda? - ráncoltam a szemöldököm. Gwen kicsit elhajolt tőlem. Megrázta a fejét majd a szemembe nézett.
- Senki - halkan beszélt. Szinte csak tátogott, mégis kitűnően értettem. Tudtam, hogy van valami Gwen múltjában, amiről nem akar beszélni, és ezt meg is értem. Nem bízik meg bennem százszázalékosan. Aprót bólintottam, ezzel jeleztem neki, hogy nem fogom faggatni.
Felsegítettem a padlóról. Nem igazán szólaltunk meg. Hosszú percekig csak némán álltunk a nagy szobában.
- Fontos vagy nekem, Harry - Gwen volt az, aki elsőként törte meg a csöndet. Meglepetten pillantottam az alacsony lányra. Hosszú, barna hajával játszadozott. Kék szemeivel érdeklődve fürkészte az arcomat. Elmosolyodtam, és megfogtam a kezét.
- Te is fontos vagy nekem - vonzódtam hozzá. Túlságosan is. Volt benne valami, amit a többi lányban nem láttam. Talán csak annyi, hogy ő nem félt tőlem. Vagy az, hogy fiatalabb volt. Bármi is az, örülök, hogy benne megvan.
Idegtépően lassan közelítettem arcához. Halvány puszit nyomtam a szájára, majd párszor megismételtem. Gwen-nek már nem volt ennyi türelme. Megfogta a pólómat és közelebb húzott. Kezemet a dereka köré fontam. Ajka édesen kényeztette enyémet. Lassan csókolt. Megnyugtatott. Óvatosan haraptam bele alsó ajkába. Szája kicsit elnyílt. Átvezettem hozzá a nyelvemet. Gyengéden a falnak löktem, kezeimet levezettem egyenesen a combjáig, majd megemeltem. Lábait összekulcsolta a csípőmön, mindezt úgy, hogy egy másodpercig sem távolodtunk el egymástól.