Chapter; 30th

Hey!

Hát eljött ez a nap is. Vége. Még leírni is szörnyű. Utolsó rész, de nem az utolsó bejegyzés. Szeretnék még egy Írói utószó-t írni. (Megmagyarázok benne egy pár dolgot. Remélem így meg tudjátok érteni, hogy miért tartott ilyen sokáig, mire végre be tudtam fejezni.) Szóval akkor ide nem is írnék többet, csupán annyit, hogy jó olvasást! ♥ 

Barbi és Harry olyan cuki ezen a képen. :3

  Gwendolyn O'Brien

Zed szerint el kellene beszélgetnem anyával erröl az egész dologról. Tudtam, hogy igaza van, de valahogy nem megy. Tudom, hogy nem bírja Harryt és, ha elmondom neki, hogy elég közel kerültünk egymáshoz, biztos kiakad. Vagy megpofoz, megint. Oké, nem hiszem, hogy odáig eljutnánk.
- Régebben bírt engem. Tudod, amikor dobozokat pakolásztunk. - mosolyodott el Harry, miközben felidézte a régi, közös emlékeket.
- Hú, de utáltalak akkor - kuncogtam halkan, majd átkaroltam az oldalát. Harry szobájában ültünk, az ágyon. Nem sokszor voltam itt.
- Nem is utáltál. Tudom, hogy már akkor is szerelmes voltál belém - Pasik, pff. Túl nagy az arcuk.
- Nem. Egy idegesitő pöcsnek tartottalak. - akkor még tényleg így id gondoltam, de mára ez megváltozott. Olyan furcsa már a gondolat is, de szeretem őt.
Egy kicsit még veszekettünk, hogy ki szeretett előbb kit, de a végén megegyeztünk abban, hogy egyszerre szerettük meg egymást. Így fair. Mellesleg nem fogom neki bevallani, hogy már a kezdetektől odáig voltam érte. Elvégre rám vágta az ajtót, na meg nem fogom elveszteni az önbecsülésemet.
Mikor leértünk a nappaliba Niall és Louis a kanapén ültek. Egész jól kijövök velük, főleg most, mikor egyre többet találkozok velük Harry miatt.
- Gwen segíts! - nyüszített Niall, amikor Lou ráugrott és verekedni kezdtek. Harry megfogta a vállamat és egészen az ajtóig tolt, miközben azt suttogta nekem, hogy ne nézz hátra, csak menj! 
- Idióták - rázta a fejét mosolyogva. - Hova szeretnél menni?
Apró grimaszt vágtam, majd fejemmel a házunk felé sandítottam. Harry kicsit lefagyott és talán le is fehéredett.
- Most? - kérdezte meglepetten.
- Fin és Zed nálunk van. Nagy bajod nem eshet - magyaráztam.
- Ó, kösz. Ez aztán nagyon megnyugtat.
- Ne csináld már ezt. Ő csak az anyám. Nála jóval erősebb emberekkel is elbántál már.
- Jó, de... - nem igazán tudott rá mit mondani. Megfogtam a kezét és húzni kezdtem magam után.
Nem tudom, hogy hirtelen honnan jött ez a bátorság, de el kell neki mondanom. Most.

- Anyu! Megjöttünk! - kiáltottam, majd lekínoztam magamról a cípőmet és szokásomhoz híven a sarokba löktem azokat.
Zed feje bukkant fel előttünk.
- Mit csinálsz? - suttogott.
- Szerinted? - kérdeztem, mintha ez nem lenne egyértelmű. - Hol van anya?
Fejével a konyha felé bökött. - Apu most nincs itt.
Megértően bólintottam, majd behúztam Harryt a konyhába. A bátorságom kezd elszállni, szóval gyorsan kell cselekednem.
Mikor beértünk anyu a mosgató felett görnyedt. Hosszú barna haját lófarokban hordta.
- Anya... - mondtam halkan, mire mosolyogva megfordult. Még akkor is mosolygott, amikor meglátta, hogy Harryvel vagyok. - Beszélnünk kell.
Vízes kezét megtörölte egy konyharuhában, majd leült velem szemben az asztalhoz. - Miről?
Harry póker arccal nézett rá. - Rólam és Gwenről - válaszolta egyszerűen. Anya bólintott egy amolyan akkor halljam stílusban.
Erőt vettem magamon.
- Az a helyzet, hogy és és Harry... - megakadtam. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de ez így még cikibb, mint gondoltam.
- Járnak - Zed tolta be a fejét a konyha ajtaján. Hirtelen oda kaptuk a fejünket. Megölöm!
- Tessék? - anyu zavartan mocorogni kezdett a széken.
- Gwen és Hazz. Járnak - Hazz? Jobb nevet nem tudott volna kitalálni? Egyáltalán minek is jött ide? Ezt én akartam elmondani!
Anya rám nézett, mire csak helyeslően bólintottam.
- Ó, oké. - Mi? Oké? Ennyi? Ezt nem hiszem el. Ettől féltem ennyira? Nem is érdekli.
Harry csodálkozva nézett rám.
- Nem zavar? - kérdeztem. Anya mosolyogva megrázta a fejét.
- A lányom boldog és nekem csak ez számít. - lehidalok. Anyám jobb fej, mint hittem. - Kértek levest?

Kaja után a szobámba mentünk. Harry végigfeküdt az ágyamon én meg mellé.
- Annyira nem is volt gáz. Komolyan azt hittem, hogy anyukád fogja kirobbantani a harmadik világháborút aztért, mert összejöttünk. Teljesen korrekt volt. A lánya boldog, így ő is az. - mosolygott Harry. Van egy olyan érzésem, hogy még ő sem tudta felfogni, hogy mi történt. Ezért kellett titkolóznunk? Tudom, hogy ezt az egészet Zednek köszönhetem. Biztosra veszem, hogy előtte elbeszélgettek anyuval. Harry nem rossz srác. Sőt kifejezetten jó hatással van rám.
- Akkor mégis csak Happy End lesz? - kérdeztem moslyogva.
- Tegük azzá - kacsintott, majd az egész testével rám mászott és vadul megcsókolt.