Chapter; 29th

Hello!

Sajnálom, hogy ilyen későn érkeztem az új résszel. Tudom, hogy rövid és nem történik benne semmi érdekes, de nagyon elhúzódott a nyaralás meg voltak egyéb problémáim is. A történetet szeretném befejezni még suli kezdés előtt, szóval a jövő héten jön az utolsó rész, amit azért megpróbálok érdekesre írni, hiszen az mégis csak az utolsó. És...ennyi. Jó olvasást! xx

Gwendolyn O'Brien

Másnap reggel későn keltem. A szekrényemen lévő órára pillantottam, ami fél tízenegyet mutatott. Csalódotsággal töltött el, hogy Harry már nem feküdt mellettem. Sóhajtva kiszálltam az ágyból, majd a szekrényem felé indultam, hogy felöltözhessek.

- Reggelt, Zed - köszöntem oda a kanapén ülő fiúnak. Szemeim hirtelen hágra nyíltak és megtorpantam. - Te meg mi a szart csinálsz itt?
- Itt aludtam - motyogta álmos hangon. - Ahogy Harry is, ugye?
Azt hiszem, hogy a szívem kihagyott egy ütemet. Talán levegőt sem vettem pár másodpercig. Tudja.
- Ehm...
- Nyugi. Nem mondom el anyukádnak. Totál kiborulna. Nem akarom, hogy veszekedjetek.
- Köszönöm - mosolyodtam el halványan és lehuppantam mellé a kanapéra. Fejemet a vállának döntöttem. - Honnan tudtad, hogy itt volt Harry?
- Úgy fél hat fele felkeltem, mert hangokat hallottam lentről. Szóval megnéztem, hogy ki az. Harry volt. Éppen az ajtót akarta kirugni, de mivel tudom, hogy anyukád hova szokta rakni a kulcsokat, kiengedtem. - magyarázta mosolyogva. - Egyébként most akkor mi van köztetek?
- Hát... ehm. Nos azt hiszem, hogy járunk.
- Azt hiszed? Ezt meg hogy érted? - alsó ajkamat harapdáltam. Nem vagyok ahoz szokva, hogy bárki is a magánéletemről kérdezgessen.
- Oké, járunk, csak még olyan friss ez az egész. - magyaráztam halkan. Zed mosolyogni kezdett.
- Szerelmes vagy? - meglepődtem, hogy ezt kérdezte.
- Azt hiszem - éreztem, ahogy az arcomba szökik a vér. Szégyenlősen borultam rá Zedre, mire ő csak nevetni kezdett.  - El kéne mondanom anyunak - húztam el a számat.
Eldöntöttem, hogy amint anyu lejön az emeletről elmondom neki. Ez így gondolatban nem is olyan nehéz, mégsem voltam rá képes. Láttam, ahogy Finnel kéz a kézben sétálgatnak. Nem akartam elrontani ezt a boldognak induló napot. Majd holnap...
Addig is Zeddel karöltve elsétáltunk a boltba. Oké, igazából mind a ketten zsebredugoptt kézzel sétáltunk, de ez csak mellékes. Út közben faggatott még ezzel a Harrys üggyel én meg természetesen válaszoltam rá.
- Tulajdonképpen örülök, hogy a húgom leszel - váltott témát. Hirtelen boldogság öntött el belülről. Zed kedvel. Igazán kedvel.
- Én pedig örülök, hogy a bátyám leszel - köktem oldalba. Mosolygott, majd jobb karjával átkarolt.