Chapter; 22nd

Drága Olvasóim!
Sokat szenvedtem ezzel a résszel, és borzasztóan nevetséges, hogy mindössze ennyit sikerült kihoznom belőle. Elég nyálas rész lett (szerintem) de ettől eltekintve remélem, hogy tetszeni fog. Ja igen! Az előző részhez kőkemény egy(!) komment érkezett. Nem tudom, hogy most mivan... Nem tetszik, amit csinálok? Rohadt szarul esett... Mindegy, ha nem akartok komizni, akkor én nem erőltetem, csak jó lenne, ha írnátok véleményt. Attól még Jó olvasást!

Harry Styles


Fáradtan túrtam bele göndör hajamba. Pár tincset sikerült kisöpörnöm a szememből. Ásítozva hallgattam Louis hülye gondolatmenetét. Abban reménykedek, hogy egyszer feladja, és végre békén hagy.
- Szóval odaállsz elé. A kezedben egy csokor rózsa. Nem, nem. Az olyan abszurd. Legyen bonbon. Letérdelsz elé és...
- Nem fogom megkérni a kezét! - szóltam közbe unottan. Fejemet a kanapé támlájának hajtottam.
- Nem is kell. Csak letérdelsz. Odaadod a csokit, Ő könnyes szemmel elveszi és a nyakadba ugrik. Te felrohansz vele az emeletre és az anyja tiltása ellenére is megbaszod. Na, hogy hangzik? - röhögte el magát. Arcomat a tenyerembe temettem és csak a fejemet ráztam.
- Idióta! Én nem ilyen vagyok. Azt szeretném, ha tudnánk erről beszélni Gwennel. Nem fogok neki bonbont vinni, megbaszni meg főleg nem! - mint egy idegbeteg, úgy ugrottam fel a kanapéról és csörtettem fel a szobámba. Ráugrottam az ágyra, majd a nadrágzsebemből előkaptam a telefonomat. Remegő kézzel nyomkodtam a képernyőt.

Feladó: Harry
Üzenet: Szia. Beszélhetnénk valamikor?

Percekig csak feküdtem magatehetetlenül. Tekintetem elhomályosult, ezért nagyokat pislogtam. Vártam, hogy visszaírjon. Hogy adjon magáról valami életjelet. Bármit. Csak tudni akarom, hogy fontos vagyok-e neki.
A telefonom halványan világítani kezdett. Idegesen kaptam oda, hogy elolvassam az üzenetet.

Feladó: Gwen
Üzenet: Persze. Van még egy órám. Gyere a suli elé!

Megkönnyebbültem, hogy nem küldött el a fenébe. Most legalább van időnk beszélni, és elmondok neki mindent.
Gyorsan átöltöztem, majd visszarohantam a nappaliba.
- Elviszem a kocsit - szóltam oda Louisnak, aki kikerekedett szemmel nézett rám.
- Csak okosan! - vigyorgott, majd hozzám vágta a kulcsokat. - Legyen nálad óvszer!
Megforgattam a szemeimet. Sietősen felvettem a cipőmet és kirontottam a házból.

Húsz perccel hamarabb érkeztem csak azért, hogy összeszedjem a gondolataimat. Többször is megfogalmaztam magamban, hogy mit kéne mondanom, úgyhogy nem lesz baj.
A műszerfalon doboltam, miközben a távozó diákokat vizslattam. Tekintetemmel Gwent kerestem, akit hamar meg is találtam. Sötétszürke hátizsákját cipelte. Pár vele egyidős lánnyal beszélgetett. Észrevette, hogy figyelem, ezért gyorsan elköszönt a barátnőitől és beszállt mellém a kocsiba.
- Szia - kifulladva hajolt oda hozzám, hogy puszit nyomhasson az arcomra. Halvány mosolyra húzta a száját, majd táskáját a hátsóülésre dobta. - Miről szerettél volna beszélni?
Tengerkék szemeivel kimérten méregetett. Mondanom sem kell, hogy mennyire zavarban voltam, már attól, ahogy rám néz.
Az összes előre betanult gondolat kirepült a fejemből. Hirtelen még azt se tudtam, hogy mit keresek én itt.
- Harry... - Gwen alkaromat simogatta. Kirázott a hideg a gyönge érintésétől.
- Mi lenne, ha elmennénk fagyizni? - néztem rá hirtelen, mire elmosolyodott és bólintott. Megvártam, hogy becsatolja a biztonsági övet, majd elindultunk. Az út csöndben telt. Egyikünk se beszélt. Mind a ketten el voltunk foglalva a saját gondolatunkkal.
Nagyot sóhajtva leparkoltam a kocsival, majd segítettem Gwennek kiszállni. Némán sétáltunk egymás mellett.
- Milyet kérsz? - kérdeztem halkan, mikor odaértünk a fagyizóhoz.Egy darabig nézegette a kínálatot, majd tekintete megállt az epresnél.
- Eper - azt tudtam, hogy Gwen odáig van az eperért, de hogy ennyire? Körülbelül, mint egy óvodás. Bár be kell vallani nagyon aranyos volt.
Mosolyogva nyúltam oda a kezéhez, azzal a gondolattal, hogy megfogom. Óvatosan kulcsoltam össze az ujjainkat. Gwen csak vigyorgott, de nem nézett rám.
Miután megvettük a fagylaltunkat a közeli parkhoz mentünk. Nagyszerű idő volt egy kis sétáláshoz.
- Miről akartál beszélni? - kérdezte, majd újra belenyalt a fagyijába. Khm... élvezet nézni. Kicsit megszorítottam a kezét.
- Csak beszélgetni. Dolgokról. Kettőnkről - ingattam a fejemet, majd leültem az egyik padra magammal húzva Gwent is. Nagyot sóhajtottam.
- Figyelj én...
- Várj! Először had mondjak én valamit - szakított félbe. Érdeklődve néztem rá. - Amit mondtam reggel, azt komolyan is gondoltam. Fontos vagy nekem és nagyon szeretlek - alsó ajkába harapott. Halványan mosolyodtam. Arcát két kezem közé fogtam.
- Én is szeretlek - suttogom halkan, majd ajkaimat övére tapasztom.