Chapter; 20th

Gwendolyn O'Brien:

Kirángattam Harry-t az ágyam alól. Tekintetével idegesen fürkészett, miközben elhelyezkedett a matracon. Nem tudtam megszólalni. Hitetlenül ráztam a fejem.
- Ez most komoly? - kétségbeesetten megragadtam a vállánál fogva, magamhoz húztam és szorosan átöleltem. Össze voltam zavarodva. Egy épeszű gondolat sem volt, amibe kapaszkodhattam volna. Anyunak pasija van, akit eltitkolt előlem. Nem akarom, hogy egy számomra idegenférfi legyen az új apám! Sőt, semmilyen apát nem akarok! Perpillanat rohadtul nincs rá szükségem.Harry lágyan simogatta a hajam. Szorosan lehunytam a szemem. Nem mondott semmit, de nem is kellett. Tökéletesen megértettem őt. - Ezt nem hiszem el - bágyadt tekintettel fürkésztem a szőnyeget. Mintha, csak olyan rohadt érdekes lenne, pedig nem az! Meg amúgy is; hogy a csudába lehet egy szőnyeg érdekes? És én, hogy jutottam el anyám pasijától a szőnyegig? Semmi baj Gwendolyn, már megszoktuk!
Nem akartam többet ezzel a témával foglalkozni. Se a pasassal, se a szőnyeggel, ezért elővettem a laptopomat, amit sikerült visszakunyiznom anyutól, és amit Harry sikeresen eltulajdonított magának. Videót nézegetett, én meg mellette feküdtem. Újonnan kapott nyakláncomat birizgáltam.
- Mi van? - oldalra fordultam, hogy Harry-re nézhessek. Tekintete a monitorról rám vándorolt.
- Mivel mi van? - összeráncolta a szemöldökét. Alsó ajkamba haraptam.
- Hát... velünk... - minek is hoztam fel a témát? Legszívesebb pofon vágnám magam! Harry szemöldöke felszaladt. Úgy tűnik eléggé megleptem a kérdésemmel, de tudnom kell, hogy mi van köztünk.
- Mit szeretnél? Mi legyen? - halványan elmosolyodott. Megfogtam Harry erős vállát, ennek segítségével felültem az ágyon. Mit is akarok pontosan? És vajon Harry mit akar? Bármilyen nehéz is... ennek így kell lennie.
- Barátok? - tekintetét összefűzte enyémmel. Semmit nem tudtam belőle kiolvasni. Se örömöt, se csalódottságot. Semmit. Ajka kissé felfelé konyult. Halványan bólintott, majd arcon puszilt. Hogy jó döntés volt-e? Hát...öö... azt hiszem igen. Na jó, nem is akarok ezen gondolkodni! Elegem van a mai napból! Most csak ki akarom magam pihenni.

Három hónappal később.

Furcsa, hogy milyen gyorsan repülnek a napok. Túl a karácsonyon, a szilveszteren és végre a szalagavatót is magam mögött tudhatom. Most ezerrel tanulok, ha marad szabadidőm, akkor az Harry-vel töltöm. Barátok. A legjobbak. És ennek rohadtul örülök. Most nem lennék képes egy kapcsolatra.
- Kész vagy már? - anyu lágy hangja zökkentett ki érdekes gondolatmenetemből. Ja, igen. Sikerült kibékülnöm vele. Finnel még mindig nem találkoztam, de anyu sokat mesélt róla. Állítólag baromi jó fej, és bírni fogom. Hát, majd meglátjuk. Nem lesznek előítéleteim vele szemben!
Sietősen megigazítottam a farmeromat, majd felkaptam a táskám és lesiettem a lépcsőn.
- Későn jövök - dugtam be a fejem a konyhába, ahol anyu a reggelit csinálta. Gyorsan az órára pillantottam. Á elkések! Sietve felhúztam a fekete tornacsukámat, és kiléptem az utcára. Tavasz van, aminek én személy szerint nagyon örülök. A napfény kellemesen cirógatta az arcomat. Nagy léptekkel indultam meg a szűk járdán. Elmosolyodtam, ahogy megpillantottam Harry-t a szomszéd ház kerítésének dőlve. Fekete farmerja tökéletesen simult csípőjére, és formás lábaira. Fehér pólójának ujját feltűrte. Napszemüvegje hanyagul lógott a fején. Állati menőn nézett ki.
- Hercegnő - bólintott mosolyogva. Vajon mikor akar leállni ezzel az idegesítő becézéssel?
- Reggelt Styles - vigyorogtam.
-Késében vagy - nézett a csuklóján lévő órájára, amit még tőlem kapott. Hú, jól esik, hogy használja. - Elvigyelek? - kérdezte lelkesen, miközben lazán a motorja felé biccentett. Normális esetben nemet mondtam volna, de tényleg késésben vagyok. Határozatlanul, de felszálltam mögé a járműre.
- Még soha nem ültem motoron - ismertem be, kissé félve.
- Akkor kapaszkodj - megvárta, míg felveszem a bukósisakot, majd elindult. Úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta, pedig erről szó sincs. Megbízok benne, és nem is mentünk túl gyorsan. Homlokomat hátának támasztottam. Élveztem, hogy együtt motorozunk. Pár perc telt el, mikor jármű hirtelen lelassult alattunk. Meglepetten kaptam fel a fejem. Ilyen hamar a sulihoz értünk? Próbáltam felmérni a terepet, hogy vajon hol is lehetünk, de a hely egyáltalán nem volt ismerős.
- Hová megyünk? - kérdeztem Harryt kétségbeesetten. Nem nézett hátra. Lelassított egy zebra előtt, hogy átengedjen egy kislányt.
- Erre közelebb van - szólt hátra, majd újra felgyorsított. Reménytelenül kapaszkodtam a pólójába. Már egyáltalán nem akartam motorozni. Haza akarok menni!
- Megbízok benne - ismételtem magamba.
Miután már egy házat sem láttam a közelben elbizonytalanodtam. Most már biztos, hogy nem a sulihoz visz. Talán még sem kéne bíznom benne.
A motor újra lelassult, ezúttal meg is állt. Harry leszállt, majd engem is lesegített róla.
- Hol vagyunk? - néztem körbe. Hátha találok egy biztos menekülőutat. Halk nevetést hallottam a hátam mögül. Rémülten felsikítottam, amikor egy erős kéz megragadta a csípőmet és maga felé fordított. Harry arca vészesen közel volt az enyémhez.
- Szép, nem igaz? - kicsit elhúzódott, hogy újra körbe tudjak nézni. - Csak nem félsz, Gwen? - magas alakja fölém tornyosult. Szeme élénken csillogott. Megrémített. Automatikusan hátraléptem.
- Ez komoly? Azt hiszed, hogy bántanálak? - Karját összekulcsolta a derekamon. Kezemet mellkasára helyeztem. - Nem lennék rá képes - suttogta fülembe, mire libabőrös lettem. Elképesztő, hogy milyen hatással van rám.
- Miért hoztál ide? - alsó ajkamba haraptam. Harry tekintetével követte a mozdulatot.
- Ezt ne csináld - biccentett a szám felé.
- Miért ne? - kérdőn felhúztam a szemöldököm, mire elmosolyodott.
- Mert én akarom csinálni - kijelentése teljesen váratlanul ért. Nem tudtam, hogy mit csinálhatnák. Mire lereagálhattam volna bármit is, Harry ajkai az enyémre nyomódtak. Lágyan harapdálta alsó ajkamat, miközben nyelvünket is bevonta. Ösztönösen túrtam bele göndör hajába.
- Szükségem van rád, Gwen - nyögte a számba. Pár kósza tincset a fülem mögé tűrt, majd karját összekulcsolta a csípőmön. Orrával lágyan megbökte az enyémet, mire halkan felnevettem. - Aranyos vagy - mosolygott rám.
- Visszaviszel a sulihoz? Már tuti, hogy elkéstem, de a második órára odaérhetek - Harry nevetve megrázta a fejét.
- Visszaviszlek, de előbb válaszolj egy kérdésre! Érzel irántam valamit? Úgy értem olyat, ami több, mint barátság? - Nagy levegőt vettem. Erre a kérdésre nem számítottam.
- Én...