Chapter; 19th

Drága Olvasóim!
Szeretném megköszönni azt a sok feliratkozót és kommentelőt! Nagyon jól esik! És új design lett! Nektek, hogy tetszik? (Minden saját munka) Juj, tegnap kaptam egy nagyon aranyos képet az egyik olvasómtól. Ha meg akarjátok nézni, akkor kattintsatok IDE És társszerkesztő lettem az egyik blogban. Én vagyok a fejlécszerkesztő. Nézzetek be, iratkozzatok fel, és rendeljetek! :) ITT A BLOG. És fú, annyi minden történt az utolsó rész óta. Teljesen fel vagyok töltődve, bár szerintem ez a rész nem annyira jó, de remélem azért nektek tetszeni fog, és kapok pár kommentet! Annyi mindent tudnék még mondani, de nem akarok senkit se untatni. Szóval jó olvasást! :)xx

Gwendolyn O'Brien:

Reggel korán felkeltem. Kikászálódtam az ágyból, majd felöltöztem. Egy fekete csőfarmert, fehér toppot és egy kék színű inget húztam magamra. Hajamat laza kontyba fogtam. Elégedetten nézegettem magam a tükörbe.
Nagyot sóhajtottam, majd lementem a lépcsőn. Körbejártam az egész házat, de sehol nem volt egy lélek sem. Hová tűnt mindenki? Bementem apu régi dolgozószobájába. Egy íróasztal és pár kanapé volt bent, meg persze könyvek. Jó sok könyv. A világosbarna színű falak megnyugtatnak. Leültem a forgós székbe, majd az íróasztalon lévő vezetékes telefonhoz nyúltam. Apa szeretett mindent rendben tartani, így a telefonszámok fel voltak írva egy lapra. Külön a munkatársak, barátok és család.
Kikerestem anyu számát, mivel fejből nem tudom, majd tárcsáztam. Az ötödik csengésre vette fel.
- Igen? - szólt bele. Hah! Tudtam, hogy nincs itthon.
- Anya? Hol vagy? - kérdeztem gyorsan. A háttérből hangos beszélgetést és nevetést hallottam.
- Ööö... Lydia megkért, hogy vigyázzak a fiára, amíg ő elmegy ügyeket intézni. Ne aggódj, mindjárt megyek, de most mennem kell. Szia - el se tudtam köszönni, szinte azonnal lerakta. Így már csak egy kérdésem lenne. Ki az a Lydia? Biztos az egyik barátnője.
Visszaraktam a helyére a telefont, majd mielőtt visszamentem volna a konyhába bezártam a dolgozószoba ajtaját.
Nem voltam valami éhes, ezért csak egy turmixot ittam. Kontyomat igazgattam, amikor megszólalt a csengő. Értetlenül mentem ajtót nyitni. Ki az az idióta, aki fél hétkor jön hozzánk látogatóba?
Erőtlenül nyomtam le a kilincset. Az ajtó kitárult. Harry magas alakja bukkant fel előttem.
- Szia - mosolyogtam rá, majd beengedtem.
- Hogy vagy? - érdeklődött kedvesen. Levette a cipőjét és a kabátját. Elindult a nappaliba. Szórakozottan figyeltem, hogy Harry mennyire otthon érzi magát. Lazán végigterült a kanapén. Zöld szemeivel továbbra is engem nézett.
- Egész jól, köszi - mosolyogtam felé. Nem akartam tőle túl távol lenni, ezért a combjára ültem. Ez is egy megoldás, nem igaz?
- Anyukád? - nézett körbe. - Csak fura, hogy senki nem akar kilökdösni az ajtón - röhögött fel.
- Lydia fiára vigyáz - magyaráztam.
- Aha. Az ki?
- Én se tudom - néztem rá, mire felnevetett.
- Igazából mondani akartam valamit. Már tegnap el akartam, csak más dolgom volt - ajkamba haraptam, ahogy visszagondoltam a tegnap estére.
- Mi az? - kissé pirultan pillantottam rá.
- Szóval a húgomról lenne szó. Tudom, hogy hol van. Tegnap el is mentem hozzá. Egy nővel van, akit Alison-nak hívnak. Apám meg... hát őt nem tudom - szeme csillogni kezdett. Én meg lesokkoltam.
- Mi? Miért nem mondtad hamarabb? Mikor mentél el? Én is találkozhatok vele? - halmoztam el kérdéseimmel. Harry könyökére támaszkodva felült és még jobban az ölébe húzott.
- Fogd már be - mosolygott. Megragadta az arcomat. Puha ajkait enyémre nyomta.Szempilláim megremegtek, ahogy kezét a csípőmre helyezte, és ölébe vont. - Majd meg látogathatod sak boldog karácsonyt akartam kívánni - távolodott el tőlem. Karórájára pillantott, amit még én vettem neki. Pulcsija zsebébe nyúlt, majd elővett egy királykék színű dobozt.
- Harry... - tiltakozni próbáltam, de nem hagyta. Kinyitotta a kis csomagot. Megfordított, ugyan még mindig az ölében ültem, csak háttal neki. Félresöpörte a hajamat, kezét átlendítette a fejem fölött. Egy nyaklánc. Vártam, hogy Harry becsatolja a gyönyörű nyakéket, éreztem, ahogy puszit nyom a vállamra. Visszafordultam, hogy szembe legyek vele. Fejemet lehajtottam, az ajándékomat kezdtem vizsgálgatni. Egy végtelen jel benne a nevemmel és agy apró szívvel.
- Ez baromi gyönyörű - néztem fel rá. Szorosan magamhoz öleltem.
- Tényleg tetszik? - nevetett erőtlenül. Megpusziltam az arcát, majd leszálltam róla.
- Igen - bólintottam halványan. - De nem kellett volna!
- Tudtam, hogy ezt fogod mondani - sóhajtott, majd ő is felállt. - Nem tudnád legalább egyszer azt csinálni, hogy elfogadod azt a nyomorult ajándékot és nem rinyálsz össze-vissza?
Kedvesen elmosolyodott, ezzel is nyomatékosítva, hogy nem bántásból mondja. Halkan felnevettem, majd átöleltem Harryt a derekánál.

Szórakozva néztem, ahogy Harry az ajtómat próbálja visszatenni a helyére. Lehuppantam az ágyra, lábaimat törökülésbe húztam. Fura ezt így kimondani, de Harry-nek nagyon jól áll az ajtószerelés. Mondjuk neki szinte minden jól áll.
Hallottam, ahogy odalent becsapódik a bejárati ajtó. Anya haza jött!
- Harry! El kell bújnod! - suttogtam kétségbeesetten. Értetlen fejjel hátra fordult. Felpattantam az ágyról, odasiettem hozzá, megragadtam a csuklójánál fogva, majd az ágyhoz húztam. - Csak maradj csöndben!
Bemászott az ágyam alá. Még éppen időben, ugyanis a másik pillanatban anyu libbent be az ajtón.
- Mi a helyzet? - majd kicsattant az örömtől. Mintha már nem is haragudna rám.
- Nem sok. Rendezkedem. És veled? Milyen volt a gyerekvigyázás? - kedvesen elmosolyodtam, majd óvatosan rámásztam az ágyra. Anya nevetni kezdett. Ő is az ágyon kötött ki, azzal a különbséggel, hogy ő ráugrott. Hallottam Harry halk nyöszörgését alattunk, de nem igazán figyeltem rá. Sokkal jobban lefoglalt, amit anyu mondott. Teljesen lesokkoltam.
- Hogy mi? - ráztam a fejem értetlenül. - Ne...
- Azt hittem, hogy örülni fogsz neki. Jaj Gwen, tudom, hogy az utóbbi időben eléggé megváltoztam, de most már minden rendben. Sajnálom. Borzalmas anya voltam, de nem akarom, hogy rosszba legyünk. Szeretlek - lágyan átölelt, majd elhúzódott. Mosolyogva megfogta a kezem.
- Mit mondtál az előbb? - kétségbeesetten pillantottam rá.
- Egyszer mindannyian túllépünk. Nekem is túl kell ezen lépnem. Finn jó ember. Kedvelni fogod - magabiztos mosollyal nézett rám. Ez most komoly? Anyám bepasizott?